Nagylakon akadt fent ez a 15 milliós Alfa Romeo sportterepjáró
Egy francia hatóságok által körözött gépkocsit foglaltak le a romániai határátkelőhelyen.
Egy francia hatóságok által körözött gépkocsit foglaltak le a romániai határátkelőhelyen.
Az olasz márka bemutatta a Genfi Autószalonon új kompakt crossover prototípusát a Tonálét, amely egy lépcsőfokkal a Stelvio alatt helyezkedik el méretben. A jármű hibrid hajtóművet kap majd.
A Stelvio csúcsváltozata eddig sem számított gyengének, sem lassúnak, de az olaszok most találtak még benne néhány extra lóerőt.
Az olasz márka hamarosan előrukkolhat egy vadonatúj crossover modellel, vagyis érkezőben a Stelvio kistestvére.
Teljesen biztosak lehetünk abban, hogy ilyen Giulia és Stelvio igen ritkán fog szembejönni velünk az utakon.
A Volvo XC40 a nemzetközi autós szakújságírókhoz hasonlóan a magyar ítészeket is alaposan meggyőzte.
A Porsche Cayenne Turbo S-t nyomta le.
Az olaszok egy valamihez nagyon értenek. Ez pedig nem más, mint a dögös autók rajzolása.
Miközben az olaszországi kerékpáros körverseny, a Giro d’Italia Európa egyik legmagasabban fekvő hágóját a Stelviót mászta meg, az Alfa Romeo is bevállalt egy olyan küldetést, ami igazán megizzaszthatja. Kijöttek az első szabadidő-autójukkal, amelynek eladások terén (is) helyre kellene tennie a márkát.
Bemutatkozott az Alfa Romeo Stelvio. Rögvest a legvadabb modellel a Quadrifoglioval, amelynek orrában egy Ferrari-eredetű biturbó benzinmotor dolgozik. Persze készül visszafogottabb polgári kivitel a Stelvioból 2.0 literes turbós négyhengeressel.
Úgy néz ki, megették az első lépéseket az olasz márkánál egy szabadidő-autó irányába. Legalábbis erre következtetni abból, hogy az anyacég a Fiat-Chrysler Automobiles levédette a nevet.